Barna Era       

Az FKA kurátoraként és igazgatójaként harmadszor vagyok swimathonista. Hiszem, hogy a pandémia után, a háború árnyékában és a már zsebünkön érezhető infláció idején is lehet adományt kérni az aktív közösségek fennmaradásáért, hiszen óriási a szerepük a nehéz időszakokban. Az újratöltésre személyesen is nagy szükségem van, s ha 28 nap alatt a Hold megkerüli a Földet, sőt sikeres 28 napos rehabilitációs programok is működnek, akkor én most 28 napon át minden nap teszek magamért, a testi egészségemért. Lesz séta, futás, bringa, úszás, kampányomat egy 2800 méteres öröm-úszással fogom zárni az utolsó héten. Ja, és mielőtt elfelejtem, ha már rekreáció! Áprilistól rekreációs masszőrnek tanulok, s ha meglesz a jogosítványom, támogatóim közül három szerencsést kisorsolok és kezeim közé kapok… #fixpont #28nap #ötvenfelettmitőljó

A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyben nagykövetek gyűjtenek egy-egy jó ügyre, cserébe egyéni kihívásokat vállalnak. A kampányt 2017 óta a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány szervezi, amely a támogatások begyűjtése után, 9% kezelési költség levonását követően, támogatási szerződéseket köt a szervezetekkel és átutalja az adományokat.

Ennyit szeretne gyűjteni:

280000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

433824 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Tóth Zsófia Réka 2824 Ft
    Basszus hát nem bírom ki, hogy elteljen úgy egy év, hogy nem adok bele a gyűjtésedbe! ♥ az összeg oka pedig: 28 napig gyűjtesz, 24 éve vagy az anyukám
  • Alternate
    Az FKA-nak, mert ilyen szuper dolgot szervez, újra és újra. Mert ennyi embert, pozitív energiát, közösségi szerepvállalást mozgat, szabadít fel. Mert I love FKA! És mert Era, te vagy nekik és ilyen szuper dolgokat csinálsz! Mandy & Kati
  • Gnandt Boglárka 4000 Ft
    Love FKA!!!
  • Dénes Tamás 10000 Ft
    Eraaaaa!!!!
  • Kiss Bea 2000 Ft
  • Gergely Andrea 10000 Ft
    és még a legeslegutolsó pillanatban :)
  • Gazdag Mária 5000 Ft
    :)
  • Majoross Olivér
    Bárcsak le tudnék úszni 3000m-t! Szuperek vagytok Te, és a Tesód! <3 #vantesom
  • Faragó Borbàla 10000 Ft
    Hajrá! :)
  • 5000 Ft
    Hajrá!
  • Rakusz Márti 5000 Ft
    Legyen már meg a háromszáz! Köszönöm, hogy inspirálsz azzal, amit csinálsz!
  • Müllner András 5000 Ft
    Hajrá, Era!
  • Hegedüs Ildikó 5000 Ft
    Hajrá Era!
  • Tünde Ferik 10000 Ft
    Hajrá Ercsi!
  • Gulyás Kinga 10000 Ft
    Hajrá Eraaaa!
  • Richardson Wendy 15000 Ft
    Go Era!
  • Szentirmai Dóra
  • Eötvös Zsuzsi 5000 Ft
    Szuperek vagytok, bírom bennetek, hogy ennyire motiváltak vagytok, tudtok küzdeni, lelkesedni, aktívan cselekedni. Ha Isten velünk van, kicsoda ellenünk? Tiétek a győzelem :) Hajrá Era!
  • mullner dora 4000 Ft
  • Dányi Dániel
  • Barna Tibor 5000 Ft
    Hajrá Era!
  • Polyacskó Orsolya 5000 Ft
    Naná! <3
  • 5950 Ft
    Mindenképpen legyen FKA! Hajrá Era!
  • Szepesi Anita 3000 Ft
    Hajrá, Era!
  • Székely Noémi 1000 Ft
    Hajrá!
  • Fenyvesi Péter 5050 Ft
    Hajrá Era, mutasd meg hogy 50 felett mitől jó

  • Balazs Hujber 5000 Ft
  • Szentpéteri Julianna
    Hajrá Era!
  • Böröcz László 4000 Ft
    Hajrá!
  • Biro Zsófia

  • Velenczei Ágnes 3130 Ft
    Egy kis kikerekítést küldök. Hajrá Era! Hajrá Fix Pont!
  • Bencsik Márta 5000 Ft
    Hajrá a stabil FIX pontért!
  • Zombor Sára 10000 Ft

  • Zoltai ildiko 3000 Ft
    klassz, amit csináltok!!
  • Ertsey Katalin
    Hajrá, Era!
  • Ada Ámon
    Go, Era go!
  • Somogyi Eszter 7000 Ft
  • Sedlák Gabriella 5000 Ft
    Csapj a habok közé Era! Gabi
  • Pap Petra 2000 Ft
    A #vantesóm másik fele, nemcsak testvériesen, hanem igazságosan is :D
  • Horváth Annamária 8000 Ft

  • Gecsei Anikó 3000 Ft
    Én is minden kérésemre támogatást kaptam tőled. Naná, hogy egyébként segítek! :)
  • Révész Ildikó 5555 Ft
    Szuper vagy Ercsi!!! Ölelünk!!
  • Petra Lombos 3000 Ft
    Hajrá Era! Halászz ki sok adományt a medencéből!
  • Lászlóné Kurucz 3000 Ft
    Működésre
  • Tóth Bálint 2000 Ft
    Mert adni jó <3! u.i.: Pláne annak akit elismersz! ;)

  • Paál Rita 1000 Ft
    “a civil is szerves élōlény…” hogy úgy van! adok én is egy falatot a szájába! csapassad, Era!
  • Andor Gedeon 5000 Ft
    Hajrá Era, nagyon jó fix pontja vagy Ferencvárosnak!
  • Kalmár Judit 5000 Ft
    Hajrá Era! Nagyon becsülöm amit csinálsz! Nagy szükségünk van erre a példára - mindannyiunknak!

  • Kábel Feszület 6000 Ft
    nem a győzelem, nem a részvétel, hanem a fontos!
  • Nagy Ágnes 10000 Ft
    rock ‘n roll hajrá Era
  • Medgyesi Ágota 10000 Ft
    Szuper vagy Era❤️
  • Mészáros Piro 5000 Ft
    Hajrá Era!
  • Majdik Zoltán 5000 Ft
  • Veronika Bauer 5000 Ft
    Hajrá! Drukkolok! Veled úszom/bicajozok, és biztosan nem futok::))
  • Zelki János 5000 Ft
  • Békési Tímea 3000 Ft
    Hajrá Era!!! Minden téren és boldog házassági évfordulót!
  • Nora Hevesi 5000 Ft
    Hajrá Era!
  • Barna Ilona 10000 Ft
    Hajrá Lujza!!! :)
  • Majorossné Barna Kriszta 2800 Ft
    Hajrá Tesó, köszi, hogy belerángattál ;)) !!!
  • Sulán György 11000 Ft
    Nekünk a Swimathon-nal mindig egy napon van a házassági évfordulónk, most éppen a 11. Hajrá drágám! :)
  • Portörő Péter
    Sok sikert Era! :)