Lendvay Lili       

Egyetemista vagyok, pszichológiát tanulok, és egy közeli barátnőmön keresztül hallottam az eseményről. Tanulmányaim során betekintést nyerhettem olyan fiatalok hétköznapjaiba, akiknek nem feltétlenül adatott meg az, ami sokunknak igen. Azonban hiszem, hogy sorsunktól függetlenül mindenkiben ott lakozik gyermeki énje, aki bármikor képes játszani és felhőtlenül jól érezni magát. Éppen ezért a SZIA Színház támogatását tűztem ki célul, 100.000 Ft gyűjtését. A SZIA Színház gyermekvédelemben és határon túl élő, hátrányos helyzetű fiatalok részére hozza létre saját összművészeti programsorozatát, ezzel elősegítve művészeti érzékük fejlődését és játékosságuk kiélését. Vállalásom: 50km legyaloglása a kampány négy hete alatt.

A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyben nagykövetek gyűjtenek egy-egy jó ügyre, cserébe egyéni kihívásokat vállalnak. A kampányt 2017 óta a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány szervezi, amely a támogatások begyűjtése után, 9% kezelési költség levonását követően, támogatási szerződéseket köt a szervezetekkel és átutalja az adományokat.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

45000 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Ferkovics Fanni 5000 Ft
    Köszönöm, hogy bármiben mellettem vagy! ❤️
  • Barna János 1000 Ft
    Hajrá hajrá!
  • Kiss-Weszelovszky Nóra
    Pipiske is küldi

  • Juhuuuu
  • Bérdi Jázmin
    Hajrá guysss ❤️
  • Kütreiber Sándor
    Hajrá Lili! :)

  • Örülök, hogy ilyen nemes célt képvisel a barátnőm ! Hajrá a km-ekhet


  • Zapping!!

  • Hajrá Lili!;)


  • Nagyon becsülendő feladatot végzel, Lili. A támogatás, a segítségnyújtás a gyengébbnek, a rászorulónak, az elesettnek téged erősebbé, nemesebb lelküvé tesz. Nagyon örülnék, ha sikerülne elnyerned a kitűzött célodat, nem csak a megtett kilométerekben, de a vállalt anyagi támogatásban is. Bízom benne, hogy a te példát alapján több fiatal is csatlakozni fog az adománygyűjtési kampányhoz.